Szóval, ha minden igaz, és megérkezem a vizsgahelyszínre, akkor ma abszolválom az első félévemet, sikeresen. Tudom, nem illik előre elkiabálni, de éljünk veszélyesen :)...
Vidám hónap ez a január, végül is most megyek harmadszor Pécsre (ami még mindig lélegzetállítóan gyönyörű), meló van hajtár és őrültek háza ezerrel, s kezdek nem kicsit kimerülni. Ettől függetlenül, amennyiben sikerülne csak egyszer aludnom egy pihentetőbbet, minden kerek lenne a lehetőségeknek megfelelően.
Mostanában úgy vélem elhanyagolttá vált kissé ez a hely.
Ez egy okra vezethető vissza, borzasztóan elfoglaltak vagyunk. Andika gyermeket nevel és iskolába járok újfent.
A nagylány gyönyörű, hihetetlenül okos és természetesen a szivemcsücske. Nemrég érkezett egy fiatalemberünk is, ő is tüneményes mini. :)
Igazából minden év végén arra várok, hogy vége legyen, mert jövőre lesz majd vlmi, amitől jobb lesz, majd minden év végén megállapításra kerül, hogy nem, nem lett jobb. Pedig dehogyisnem. Idén gyarapodtunk két gyerkőccel, akarom mondani kettő és féllel;)
Ezenkívül barátokkal és ismerősökkel, jó és rossz emlékekkel élményekkel, rengeteg olyan dolgot követtem el, ami belefér az új egyéni rekord kategóriába.
2011 jó év volt.
Kívánom, hogy 2012 minimum ilyen, de ennél fergetegesebben jobb legyen, mindenkinek.
Boldog Új Évet kívánok hát, avagy BUborÉK:)
komolyan elgondolkodtam, hogy vissza akarom-e keresni az elveszett bejegyzéseket, még egy gyenge próbát is tettem, ami nem sikerült..... úgyhogy úgy döntöttem nem akarom, Adri majd eldönti, küzd-e értük.....
vannak fontosabb dolgok is, legfőképp Dorka, aki még mindig tündérédesaranyosimádom, de nem fogok ömlengeni, és még mindig nem alszik rendesen, de nem fogok panaszkodni
aztán van a suli is, utolsó év, szakdolgozat, tanár szivat, tanulni kéne..... minden a szokásos
aztán vannak még dolgok, de ezekről majd máskor
alapvetően minden oké, talán ezért nem is blogolok ;)
P
18 óra alvás után elveszettem az időérzékemet vagy mit..bár azt hiszem, h ezt valahol pénteken délután hagytam el egy korsó Paulaner mellett, után, közben..:) végrevégrevégre volt egy kis őrjöngés, kis relax, kikapcs barátokkal:)
rég volt már és soká is lesz újra
Andi remélem csuklottál péntek éjszaka, mert pár hajdanvolt kép bevillant ;)
Tudod, mesélhetnénk, ha emlékeznénk rá...:)
Igazából mindenre emlékeszem, csak mást állít, és ez nem az első eset....de lehet téleg skizó vagyok..
szóval nincs idő és ez most pont jó
most jön egy hónap meló és aztán majd újra egy hétvége alvás
addig meg letudunk egy szerdát..
A
új értelmet nyert a skizofénia jelentése
nem szerelmi háromszög, érzéki négyzet
nem esett folt az erkölcsömön
Mikor megy el az ember lánya nyaralni, na mikor??mikor jóóóól esik:) persze sátras party volt idén is, óóójeee:)
már az első este beáztunk, persze, ajtóról, reggelről megébredvén, arccal előre ki sátorból bele a sárba:) soh1sevoltmégilyenjóóóóóóóóó:)
ráadásul rengetegen táncolták a naptáncot:)nekem!
jó volt
volt családozás, sok sok evés, nevetés, kártyázás, röplabda (azóta is fájazujjam), evés, ivás, még egy kis evés, nomeg uccabál a szittyótéren (óborzalom), meg Boldog szülinapot, csak nekem, csak a szittyótéren, zenekartól (is), meg voltak barátok is, lejöttek világvégére hozzám, miattam, nekem:) emlékezetes nap volt, az tuti!
aztán most itthon egyedül
Szöme elhagyott
a maradék józan eszem is, de nem baj, úgyis fent volt a bakancslistán;)
holnap meg nekiindulok a nagy munkahétnek, hétfő lesz nem kicsit!
nem sír a szám:) mert most boldog vagyok, sokan szeretnek, csak tudnám miért..
A
amúgy nem is
egész jól megvagyunk a lánnyal itthon kettecskén, ő egyre ügyesebb, én egyre fáradtabb... mondtam már mostanában, hogy nem alszik? még mindig.... azt hiszem ilyen rossza alvó lesz, már csak arra várok, hogy ezért nekem mikor nem kell majd felkelni, de azt a röpke 16 évet már féllábon is :)
amúgy voltunk esküvőn, meg kirándulni, fantasztikus volt, szeretnék még kirándulni, hármasban lenni, pici csodákat látva nagyokat ámulni....
és eljutottam odáig, hogy nem hiányoznak a fesztiválok, a hajnalig bulizás.... néha kicsit megtáncoltatnak és én már elégedett is vagyok a világgal.... hogyismondják: kisigények nagyboldogság ;)
P
Felborult a biológiai egyensúlyom! -
? -
Üres a gyomrom,tele a tököm!...
P
sorry
szóval irtózatosan tahó vagyok mostanában
ez van, nem tudok vele mit tenni
távol tartom magam tőletek
sorry
25 óra egy hétvégén..hm..vajon miért vagyok fáradt?!
de szerintem jól sikerült:) rá kell pihenni
Azért ez a tegnap így egy kissé fárasztó volt:) paráztam keveset, odabent is idegeltek, meg volt meló bőven, aztán egy gyors spirnt és kezdtem..effektív tegnap 7.25-22.00-ig dolgoztam, kivéve egy 3/4 óra ami utazással telt..ma 7-12:) ezek szerint beváltam, most alszok egyet.
Hiányzol
Kellessz
Most
Hallottam már párszor, hogy a 10 év is a vízválasztók közé tartozik. Bár általában ezt párkapcsolatokra mondják, de 10 év tényleg vízválasztó.
Akármennyire is nem akartam, most itt vagyok, így vagyok, és szembe kellett néznem magammal.
A történelem talán ismétli magát.
1. 10 éves osztálytalálkozó, vazz, agyhalál...jézusom, ez kegyetlenül sokkolt! elmegyek..ennyi
2. Aztán szombaton elém állt hajnali éjfélkor Ildi. Kb egy hónap az eltérés, de 10 éve..gólyatábor, mekkora királyság volt, aztafúúúú...és megjelent:) ott állt előttem, s mintha mise változott volna. Annyira jó volt, és persze most sem voltunk szomjasak...
3. 10 éve pultosként dolgoztam suli mellett (Az első meló)..holnap kezdek (meló mellett, valszeg suli mellett is)...no comment
10 éve nem voltam egyedül. Nem is tudom, melyik része a kegyetlen. 10 évig éltem más mellett, és talán más életét élve. Most viszont az ijedtségen túl vagyok. Új szitu...az ismeretlenbe:) egyszer élünk
4. felvételi 10 éve..is:)
5. tíz éve volt először, hogy hét napból hétszer nem voltam szomjas (gólyatábor)
most megint főiskolás stílusban sikerült az elmúlt két hét..:) köszi köszi kellett!
biztos lesz még plusz 1 is!
holnap meg csajbulival kezdek, talán megállom a helyem itt is még mindig!
A
ajajjajjajjajjajjjjjjjjajjajjajjajjajjjjjjj
para a köbön
nincs nekem már ehhez érkezésem, se türelmem, se agyam....
de péntek du. dolgozok és lehet már vasárnap is
két melóhely:) rulez:)
mint anno a fősulin!
avagy, a heti egyveleg
Röviden tömören érződik a gondviselés figyelme. Élvezem, ahogyan Murphy stílszerűen keveri a lapokat.
Szerencsére rövid hét volt. Viszonylag sikeresen vettem az akadályokat, majdhogynem kevés hülyeséget követtem el. Odabent a főnök néha észrevesz, és már nem csak a heti póker partik felelőse vagyok. Ami vicces, mert most pont jól jött volna, ha békén hagynak, de nem, most kell lezsibbasztani az agyam, mikor tanulnom kéne, amit mellékesen ezidáig nem vittem túlzásba. Természetesen.
Aztán sikerült leszervezni, hogy nem kell szerdán paráznom, a hogyan és mikor érek oda történeten, hanem megoldódott a fuvar kérdése, bár el tudnék képzelni egészségesebb körülményeket is, de miért vagyok ilyen telhetetlen?!
Jah, a megboldogult főiskolai évek abszolút felelevenítésre kerültek..3 nap alatt kétszer sikerült szédelegve ébredni, aminek vannak jóóó hatásai rám nézve, ugyanis felért pár adag leszarom tablettával ez a két este, és most végetelenül türelmes és nyugodt vagyok.
Az egész csütörtök este indult "csak egy sörrel"..péntek meredek volt, a reggel is, meg volt nyüzsi bent is, de mivel abban a tudatban voltam, hogy du indulunk Balcsi, meg aktívan az előző éjszaka hatása alatt álltam, így fergetegesen jóóó kedvem volt, sőt :).. aztán gyorsan fut szalad haza és kétezerrel kapkod, pakol, s megszólalt a telefon. Meg se lepődtem, szeptemberben vissza, aztán meg...pfff..tudom, ne álljak hozzá negatívan, meg úgyis jó lesz és nem kell, de magamat ismerve, októberben betegszabi lesz a vége. Majd erre rá kb. 10 perccel a Balcsi is lefújásra került és még a fejem is görcsbe rándult, szóval jó estém volt és bevallom hősiesen, jogosan voltam depis!
Szombaton bosszúból strandra mentünk:) a D vitamin csodákra képes, meg annyira jól esett úszni, nagyon jó volt. Aztán punnyadtunk a napon a "rossz" időben, és élveztük a lazulást, de régen is volt ilyen:) aztán haza, gyorsan sikerült belecsöppenni családi történetbe ( gyorsítottunk) majd én tipli a múzeumok éjszakájára
hát jó volt:) volt sör, kaja, jó társaság, sör, tánci, sör, kulturálódás, ezer éves baráttal összefutás, így egyszer csak elém állt 10 év után;), virág, póló, férfi wc...hajnali étkezés, nekifutásból alvás, reggelről óvatos felébredés, fényképnézegetés, hazajövés, sok sok vigyorgás:)
szóval alapvetően jó volt, hogy nem mentünk a Balcsira:)
most meg regenerálódós, takarítós, tanulgatós, alapjáratosos a történet...a hét meg csak négy napos lesz, meg plusz egy, de az már máshol, másként:) plusz a szerda, amit nagyon várok természetesen..azért remélem találkozok egy két volt tanárral, jót röhögnék, ha egyiküknél beszélgetnék..lehet vicces lenne, vagy fájdalmas..:)
ui: voltak persze vicces szituk, de azokat majd máskor, most nem vagyok abban a formában:)
Szóval, péntek.
Reggelről sikerült kőkeményen elaludni, a bolondballagók éktelen zajára ébredtem, 7 perccel azelőtt, hogy jöttek volna értem. Szerencsére kb. sikerült működőképessé tennem magam, bár azért majdnem alul öltözötten nyitottam ajtó, de jelen szituban ez tök normális lett volna.
Volt meló, bár annyira fényesen nem pörögtem túl, sőt kellően zsibbadt voltam ahhoz, hogy jókat röhögjünk, kínunkban inkább..
Aztán be város, bank, aztán volt némi várakozás, ahova befutott egy kávé egy volt kollegával, aztán doki, királyság, aztán shoping, ami úgy indult, hogy bemegyünk a tescoba üdítőért...hiba, nagy nagy hiba..van szandálom, és szégyen nem szégyen a cipőim száma megduplázódott az elmúlt két hónap alatt..11 pár vazz:)
Aztán "zúztunk az éjszakában"...kemény volt
szánalmasak az emberek, vagy mit tudom én. Ahogy Dazsó mondaná, más bolygóra készültünk mi...és télleg, még kellő alkohol mennyiség után is szánalmas volt, pedig megtettem mindent az ügy érdekében
de azért partyztunk egy kisebbet, meg voltunk borutca, meg hajnali reggeli is volt:)
jah..azért nőtt a májam is, így is úgy is
A
mert sose nem gondolkodsz időben..és ez igaz. Hirtelen, érzelmektől vezérelt vagyok. Hirtelen, lendületes, akit szeretek, azért ölök típus.
Nem tipródom tovább. Vége, végeztünk, kiharcoltam. Akkora volt mostanában a bizonytalansági faktor, hogy csoda, nem őszültem meg.
Most se jó, de kisimultabb vagyok.
Vége. Kár. Jó volt. Vele, Veled.
Hihetetlen érzés.
Megkönnyebbülés..
Fájdalom..
Fáradtság..
Nyugalom..
Unalom..
Kielégületlenség..
Harag..?
A test melegének hiánya, egy ölelésé, ami sose volt igaz, egy kóbor csók..A szeme színe,dühös szikrázása, a ami bent rejtőzik
S az öröm, hogy reakciót, érzelmet kaptam. Esküszöm vártam a pofont, visszakézből..kiprovokáltam, mert kellett
Nekem mindegy..
Most így majdnem jó
hiányzol
fájsz
nem érdemled
légy boldog kívánom szívből és köszönöm neked, mit kaptam.
Annyiszor kaptam, hideget, meleget, főként.
Bántottam, esküszöm nem akartam.
Nem hitt nekem, nem hitte el.
egy mesének vége
ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik, állítja a mondás
kíváncsian várom
miért kell mindent érteni?
miért kell okot keresni?
miért érzem úgy, hogy nincs időm?
miért vagyok patetikus vesztes??
:)
ui: a három pohárból egy eltört, nem bírta már ki hazáig
tipródik tipródik tipródik
avagy a szokásos
csak most 'fontosabb' dolgokon
pecó most nyugszik, egy kicsit rá kell pihenni erre a sok sikálásra
...
ma hétfő volt, és még tart, de mindjárt vége
Murphyt változatlanul herélném, de előtte azért el társalognék vele
...
egyébként délután sírva röhögtünk odabent, mégiscsak szép az élet:) csak néha oly jól titkolja
utálom h nincs idő az apró pillanatok értékelésére
aztán van az az érzés, mikor ráülnek a mellkasodra, no ilyen is volt
ui: mirelit rétes finom
bár elégettem és nem is sült át teljesen
nem szabad hinni a használati útmutatónak...
de fincsi:) ha pár napig nem jelentkezem, nem éltem túl...:)
több dolog is valóra vált, amit rég terveztem, szóval öröm van:
- ki lett festve a kecó
- napoztam
- végre egy hétvége, amikor senkinek és semminek nem kell megfelelni, sehova nem "kell" menni, a magam ura vagyok és végre élvezem;) (bár takarítani kell, de azért megszakadni csak nem kell..)
- és nem esik az eső
persze mindig lehetne fokozni, hogy jobb legyen, de türelemcsigavér
A
Két test, másfél lélek, nem vagyunk skizofrének!
RSS
balinto 2006